Pár perccel e sorok írása előtt, egy első blikkre kedvesnek tűnő lányt faggatok a patinás mozival egybenőtt kávéházban: üzleti főiskolára jár, de filmesnak készül, 21 éves , még nem forgatott egy árva kockát sem, mert elmondása szerint „Magyarország olyan szar heely”, és ha idén nem veszik fel filmművre, akkor kimegy Berlinbe. Miért szar, kérdezem, mire a gyors válasz: „mindenki depressziós, meg bunkók és hazugok a pasik”. Berlinben viszont mindenki röpül a boldogságtól, és rózsaözönnel és Petrarca-szerelmes szonettekkel árasztanak el a pasik? Nem, feleli ő, de az mégiscsak külföld, és legalább távol van innen, ahol mindent utál, senki sem érti meg az ő művészetét, (ami jelen esetben nulla kocka filmet jelent.) Miről szólna a jelenleg még nulla milliméter celluloidon leledző művészeted, így szólt volna következő kérdésem, de nem kellett feltennem: apámról, feleli ő, meg hogy hogyan ba**tatta anyámat, meg arról, hogy mennyire egyforma minden pasi.
Hozzá kell tenni, hogy a meginterjúvolt leány jómódú felsőbudai családban kitenyésztett választékos teremtés volt, akinek „szemét” papája a legjobb egyetemet finanszírozta meg: sajnos abban az elit fősuliban sem oktatják a hazugság-kezelést és az önhazugság-kezelést. Sem a középiskolában, sem az általános iskolákban nem tanítják egy árva diszciplina, de még egy pár órás előadás keretében sem azt, aminek Nő című könyvében a Doktor Úr zsigerből nekimegy, nem fukarkodva a példákkal: mitől érzi magát nőnek egy nő, és milyen folyamatoktól válik egy parás görccsé, aki csak a félelmei mentén tud döntéseket hozni…
Avagy ti nem ismertek lányokat, akik kopasz, agresszív, aranyláncos tuskókkal állnak le, mert a Rendszer azt sulykolta a fejükbe, hogy egy ilyen pasi egyenlő az anyagi biztonsággal? Aki ugyan lekever nekik napi két pofont, de sebaj, ki lehet bírni: legalább dolgoznia nem kell, s egész nap plázázhat, annak hiú reményében, hogy ott megvásárolhatja a boldogságát. Vagy ismertek- e olyan nőket, akik egy gyűlöletes munkahelyen szenvednek, ami olyan torz arccal köpi ki őket este hatkor, hogy messziről elkerülik őket a férfiak? Vagy ha meg is közelítik őket, menekülnek tőlük a gyors és felejthető szex után, mert a csajok annyira feketében látják a világot, és nincs az a hiperszőke herceg, aki rózsaszínné tudná nekik varázsolni. És ismertek ugye olyanokat, akik összegyűlnek hasonszőrű barátnőikkel, és órákon keresztül azzal győzik meg egymást, hogy a pasik mind szemetek. És olyanokat, akiknek az anyja évtizedeken keresztül sulykolta a fejükbe, hogy a férfiak mind félrekefélősek, de ő maga gyáva volt kilépni a kapcsolatból. És az ilyen anyák lányai már ezzel a világnézettel lépnek ki az életbe, és csodálkoznak azon, hogy tízesével vonzzák magukhoz a félrelépős férfiakat, hogy aztán siránkozhassanak.
Ha adott egy pániktársadalom, amely a lépten nyomon a globális és társadalmi félelmeinket erősíti, csoda, hogy az egyéni döntésekben is a félelem s nem a szív döntése dominál? És a félelemből fakadt hamis döntések okozta hazugságok, elhárítási pajzsok és görcsök, generációról generációra szállnak?
Az ijesztő beszélgetések döbbentenek rá, hogy szükség van a Dr. Csernus Imre sajátos munkamódszereire és egyéni, trágár stílusára. Megítélése meglehetősen ellentmondásos, mind a kollégái, mind páciensei körében, egy kérdésben azonban mindenki egyetért: amint felszakított egy gennyes sebet, nehéz visszavarrni, és folytatni a szánalmas önhazugságokkal teli életet. Meg lehet tenni, de még fájdalmasabb lesz. Nem véletlenül a következő a bevállalós doktor hitvallása: „Teljesen mindegy, hogy az elégedetlenség, a feszültség kompenzálása alkohollal, gyógyszerrel, droggal, munkába való meneküléssel, játékkal, támaszkodással történik, valójában a realitástól való menekülésről szól a sztorija. Ön dönt, én asszisztálok.”
A könyv elolvasása senkit sem fog jobb nővé tenni, csak felhívja az emberek – legyenek akár nőneműek vagy hímneműek – figyelmét bizonyos dolgokra, folyamatokra, esetlegesen információtöbbletet ad. De azzal már illik valamit kezdeni a gyakorlatban is, az illető saját életében. Nagyon sok ember olvas el különböző önismereti figyelemfelhívó könyveket, s akkor azt gondolják, így sokkal több pénzt fognak csinálni, meg sokkal jószívűbb emberek lesznek. Sajnos, ez nem működik. Az elolvasott és felismert dolgok gyakorlati alkalmazása nélkül ezek a könyvek, puszta termék nélküli használati útmutatók.
És ha a termék, a saját életed pár év működés után ócskapiacon végzi, ott csak hasonlóan ócska életekkel találkozhatsz.
