"Hiába látod, hogy szép az élet. Ha nem látja senki más, cseszheted..."
Hiperkarma:Zöldpardon
-Az, hogy melyik nép zenéjét választod, egy olyan világban, ahol évente 10 zenei struktúra tűnik el 10 nyelvvel együtt, ugyanolyan látszólagos szabadság, mint az, amikor eldöntheted, hogy melyik rabszolgatartó corporate-nek adod el az idődet, illetve minimális szabadidődben milyen telefont veszel. A zeneplázák polcairól leemelhető világzene kreálmányai annyira tükrözik a valóságot , mint egy félszobányi ketrecbe zárt egzotikus vadállat a vadont. Ugyanolyan egzotikum-darabok ők, mint a trendi kenyai túrákról a trendi polgárok által hazahozott ördögi pofák, vagy díszdobok, melyek, miután megunták, a lakás hol egyik, hol másik sarkában porosodnak. A világzene nyugati kreátum, a kutatóknak köszönhetően hazahozták a Jáva szigetéről, a földpát és a gyémánt mellett, s itthon a piac igényeinek megfelelően keverik, orcátlanul szintetizálják, mint Ali Fahiz-t és a flamenco-t, Peter Gabrielt és Nuszrah Fteh-t, Bill Caswell és a dalai láma rapjéről nem is beszélve. A világzene tipikusan öntelt nyugati elnevezés; egy haladóbb és felelősségteljesebb kultúra nem követné el ezt a gőgös csoportosítást, hogy minden zenét, amelyben van más földrészről származó dallam, vagy hangszer, egyazon moslékosfazékba hajítana. Az autentikus zenét és a struktúrát csak a helyszínen élve, vagy legalábbis a kultúrát megismerve, abban a miliőben lehet megérteni, nem adja vissza pár perc kilúgozott digitális hangzás, ehhez viszont olyan életforma kellene, amit a corporate-ek által meghatározott életrend pillanatnyilag nem enged.
-Még 2001-es interjúd alkalmával hangzott el az ifjúsági underground három korszaka a zenei szórakoztatóiparon belül: az első a hatvanas évek önfeledt, naiv generációs tudatosság-ébredése, amely a Beatles 1973-as kivonulásával zárult, majd a Johnny Rottenékkel induló második, lázadó epizód, és a "Saturday Night fever"-ből induló, "1989-es summer of love"-on átívelő elektronikus zene-domináns harmadik hullám, mely az acid, majd a goa elprostituálódásával zárul. Víziód szerint a negyedik korszak, amely már nem hoz kollektív pezsgést, mindenki a magán mennyországába vonul ki a személyére szabott podcastokon playlisteken és iPodokon lógva, eléggé negatív képet fest:
- A három hullám önkényes, de működő kategorizálása volt az ifjúságnak, korábban generációsan meglévő, újat hozó progresszív avantgarde, polgárpukkasztó, torzonborz hullámoknak, amelyek a zenében követhetőek nyomon, s itt csapódtak le -amely, mint tudjuk az ifjúság édes kábítószere- ennek kulturális taraja az éppen progresszív underground hullám. A goa fénykorára tenném az utolsó ilyen taréjt- a stílus halálával gyakorlatilag ki lehet jelenteni hogy megszűnt az ifjúsági másvilági lét. Ez a kifejezés a hangzivatarban való közös tomboláson túl az érzelmi kiteljesedés maximumát is jelentette: a hangárban vannak egymáshoz legközelebb, érzik leginkább embernek magukat, érzelmi kiteljesedésük itt a legmaximálisabb, tekintve hogy a hétköznapokban a corporate-ek egyre sivárabb és nyomasztóbb elvárásainak kell eleget tenniük, és tetejében még a társadalmi-családi hagyományok által megtestesített potentát-szörnyek is pakolják rájuk a régebbi generációk avitt lidércnyomásait.
-A kollektív ifjúsági másvilági lét? A goának is van individuális interpretációja, egy másik tánczenére sem mondják azt, hogy aktív meditáció. Biztosan kollektív?
-Azt a klasszikus goa- az indiai és izraeli tengerpart kollektív törzsi fílingje- minden csak nem meditáció. A Juno Reactor Orion című albuma és legújabb, rapperekkel felvett hibridje között ugyanúgy galaxisnyi a különbség, mint a Summer of love fesztiváljai és Ibiza között.
-Itthon a Yahel warmupja tette erre fel a koronát erre a folyamatra 2007 tavaszán, amikor Madonna-remixeket játszott. Justin Kerrigan rendező szerint, aki a brit partyvilágról forgatott filmeket, a trance és az acid meghalt, amikor a csilivili klubokba kényszerült, eltűntek a rave-ek Shoreditchből és a Temze parti raktárakból. Ez következménye vagy oka a folyamatnak?
-A goa mellett nyolc-tíz elektronikus, progresszív avantgarde műfaj apadt erecskékké, és szívódott fel ozmotikusan a társadalom szöveteiben, eltűnt a progressziós utóhatás, ezért a negyedik hullám már lemondott a világ megváltásáról, és már ahhoz sincs ereje, hogy tömegesen vonuljon ki. Ez a nyolc- tíz stilus, a breakbeattel az élén, ideiglenes egérút volt, kis zárványszerű zenei köznyelv, egyezményes asszociációs mező. Amikor a köznyelv elfogy, az individuumok magánmennyországok búvárharangjait hozzák létre a végtelen PC-ingoványban. A történelem szűnik meg akkor, amikor eltűnik a köznyelv, a 2-3 évre szóló mozgalmak, s megjelennek a pár fős kis zenei kultúrák, melyek 2-3 hétig tartanak. Ennek az atomizált kaleidoszkópnak az a pozitívuma, hogy az üzemanyaga érintetlenül megmarad a fiatalságnak: a jóra valóság és az ökológiai gondolkodás -ezek a korábbi három és fél hullámban megvoltak. A PC-k s az individuumok agya- egy köznyelvi hálóba bármikor összekapcsolódhatnak, tehát korai lenne temetni progresszív ifjúsági undergroundot. Itt most progresszív alatt az életigenlő, megoldáskereső folyamatokat értem, amelyek minden kulturális korban szemben helyezkednek a cinikus és dekadens vonulattal. Amikor egy kultúrterületen a megoldáskeresésen a céltalan rémkép és antiutópia-fenyegetés kerekedik felül, hanyatlani kezd, lásd páldául a sci-fi-t, ami a 60-as években haladó terület volt, mára a tömeges alakmás-lidércnyomásoknak a kiszolgálójává lett.
Az Internetkeresztények és a lángoló virtuális külvárosok
-Talán még szerencsésnek is mondható, hogy az intellektuálisabb fiatalokat a világ történései, a hazugságtengerből és a demokrácia Potemkinjéből való kiábrándulás automatikusan tereli a virtulális mező felé, ahol egy idő után kritikus tömegük alakul ki. S ez, ha ma kimenekülésnek is tűnik, holnapra már nem az: nem pusztán pánikszerű lelécelés, amit a második világ felépítése követ, az első hibáival. Az új erkölcsi imperatívusz már csírázik a magányos kimenekülőkben, csak még nem tudják, hogy milyen sokan vannak, de ez bármikor megtörhet az összekapcsolódásukkal, ami az ötödik hullám kezdete lesz.
-Az individuumok agya egy köznyelvi hálóba bármikor összekapcsolható"- ezt hogy értsük?
-Ahogy a régi római birodalomban a katakomba- úgy "internetkeresztények" felbukkanása is egy idő után tömeges lesz, s az individuumok agya- egy köznyelvi hálóba való kapcsolódása nem más, mint ezeknek a tömegeknek a ráébredése, hogy milyen sokan vannak. A Greenpeace videót közöl arról, hogy a Catham-szigeteknél, Új-Zéland alatt megölnek egy bálnát, valós időben nézheted londoni lakásodban, egy órán belül rengetegen háborodunk fel, s ez egy közösséget jelent. Az ötödik hullám pozitív csíráit már elvetették az internet televényében: politikai korrektségbe vetett szkepticizmus, a megtisztulásra való vágy a netes fórumokon, a második és harmadik nyilvánosság színterein már ma is milliós nagyságrendű, olyan egyszerű közös értékrendszerekkel operál, mint az "Ölni, Lopni, Csalni rossz" paradigmája. Szó sincs itt dogmatikus kereszténységről, egyházi megmondógépezetről, babonáról, itt a megtisztulásra való közös vágy dobja ki magából ezeket az egyszerű közös nevezőket. Ezen fiatalok, akik Gaia mamáról már felelősséggel gondolkodnak, egyre kevésbé lesznek a társadalom szavazó és fogyasztó tagjai, 10 éven belül olyan tömegben bukkannak fel, hogy megroppannak a konzumidiotizmusra alapozott társadalmak oszlopai. És ami a legfontosabb, ez a változás az egyéntől indult el, s nem egy népvezér állt ki a szószékre, s szólított fel minket korbáccsal, hogy márpedig holnaptól vegyünk kevesebb terepjárót és együnk kevesebb chipset. Szimptomatikus sok mérnök, fizikus fokozatos áttérése, átspiritualizálódása. Az anyag legvégső boncolásának groteszk fináléja, hogy ezeknek a mérnökembereknek rá kell döbbenniük, hogy a bozonok és tachionok után nincs semmi anyag, csak rezgés, behatárolható energianövekmény a térben, alapvetően rendíti meg a fizikai világképet és az anyagba süllyedt gondolkodást.
-A forgatókönyv eléggé idealisztikus és el is képzelhető, hogy az európai fiatalok fele így fog gondolkozni 2018-ban, viszont minden egyes tagjukra 10 kínai vagy indonéz jut, akiknek a társadalma épp ekkor ért a jólét fázisába, és ők habzsolni fogják a VR-sisakokat és mesterséges energiaitalokat. Nekik nem lehet azt mondani, hogy álljanak le a fogyasztással, mint ahogy az édességboltba beszabadult külvárosi kisgyerekkel sem lehet megértetni, hogy holnaptól álljon le a csokizabálással, mert az úri gyerekek már zöldséget és magokat esznek!
-Az alacsonyabb néposztályok sajnos sokkal nagyobb tömegben halmozódtak fel ahhoz, hogy ez előbbi tisztulási folyamat lépést tarthasson vele, a kinyíló evolúciós olló technológiai és szociológiai élei között a technokőkorszak tátong, olyan abszurditásokkal megtűzdelve, hogy ahol kellene, a csúcstechnológia nincs jelen. Az, hogy társadalomépítő szociológiai, probléma-generáló szoftvereket nem használnak, egyenlő azzal, hogy a traktorok korában kaszával aratunk. A világgazdaság az alsóbb néposztályok egyénenként nevetséges, de summázva hatalmas jövedelméből fakadó igényeinek kielégítésért zakatol, nagy tömegük gazdaságossá teszi a high-tech kutatásokat, és a tudósok elkurvítását, hogy mindez eredményeképpen a Párizs külvárosaiban ősközösségi szinten élő arab fiatalok realtime-ban nézhessék legújabb PDA-jukon hogyan nyírnak ki valakit Los Angelesben. Az emberi tehetség és kreativitás megdöbbentően kiváló produktumai a csőcselék passzív igényeinek oltárán fecsérlődnek el. A függőséggé emelt foci, pornográfia, a K1, a sorozatok ráadásul arra kondícionálnak, hogy napi 6-7 órán át kövesd a képernyőn olyan emberek sorsát, akiknek semmi köze nincs hozzád. A passzivitásra nevelésnek már Dzserzinszkij már egy 1969-es konferencián hálát adott, mondván, ha ez a mákony nem lenne, ugyan mi töltené ki a lakótelepek nyájainak hétköznapjait? A bankkártya, mobil telefon s munkaidő uralta valós világban ez neobarbár lét nem szerveződhet meg, hát megszervezi magát a virtuális világban, amely összeomló generációk pimentgazdag tengereként hullámzik, s az egész értelmetlenségét átlátó kritikai értelmiség egyre kisebb és sivárabb szigetekre szorul vissza.
Multik fasizmusa
-Lehet ez az erőszakhullám egy vadhajtása az élni akarásnak? Amikor a Harcosok klubjában már egymást kell püfölniük az embereknek, hogy érezzék, hogy élnek, s nem csak csavarok? A multik által kiszabott, egyre miniatűrebb csavarszerep ellenhatása, hogy hétvégenként egyre szélsőségesebben akarják kiélni magukat?
- A csavarszerepre jó példa, hogy egyre fiatalabb, tapasztalatlanabb emberanyagot kebeleznek be ezek a korporációk. A negyvenen felüliek kirúgása mellett a 18-20 éves gyereknek 2-3 hét alatt megtaníthatják a sales vagy a marketing csavarszerephez szükséges fortélyait. Az ifjúságnak tanulnia, utaznia, és aludnia kellene, ehelyett versenyistállókba kerülnek. Amikor kitapasztalva elérik a negyvenet-ötvenet, elküldik őket, amíg tudatlanok s érzelmileg befolyásolhatóak, egy olyan aréna szereplői, ahol sok pénzt keresnek, de el is költik kevés szabadidejükben. Ha 45- 50 évesen kezdenének jól keresni, akkora már van annyi bölcsességük, hogy megnézzék, mire költik el. A multicégek korporatív fasizmusa a rendszer legjobb eszű fiataljait falja fel, akik most jól keresnek, de 40 évesen kiégnek.
-Hogy akkor aztán el lehessen nekik adni a fiatalító termékeket, egyfajta kompenzációs csomagként az irodaházakban elpocsékolt ifjú éveikért. Az énképük torzul, mert nem teljesítették az álmaikat, ezért visszavágynak a fiatalabb éveikre (holott az az egészséges, ha az adott életkorban teljesíti azt, amit kell) de azt már csak kozmetikumokban, pirulákban és virtuális személyekben kapják meg.
-Arra is jó ez az összezúzás, hogy szembefordítsák a generációinkat. Mint yuppie target group tagnak, neked kell az ellenségkép, amit pedig a 40-esek, 50 -esek generációjának formájában kapsz meg, akik meg akarják mondani mit csinálj, de te szabad vagy és supersalesmanként röpködhetsz az üvegpaloták között. De ugyanígy nyomon követhető a kasztosítás az easypop kultúra pedofilizálásában, és ugyanennek a bábszínháznak szereplői a megtervezett zenei szubkultúrák, heavy metal community-k s goa podcastok egymással gyűlölködő csoportocskái, a fix cellák akolmelegébe terelt, minden kritikára menekülő vallási fanatikusok százezrei. Az ő egyházaiknak végtelen sokszínűségét a korszerű liberális állam önnön toleranciájaként fényezi, valójában csak divide et impera nevű társasjáték apró színes mezőire halmozott, veszélytelen zsetonokat lát bennük. Embertömegeket kordában tartani már nehéz Gestapo-val és ÁVH-val, de könnyű karámosítani a creditcardok mögött meghúzódó fedezetek arányában. A boldog rabszolgák menetelő tömege, minden diktatúra álma, ezzel valósággá vált: az állampolgárok nagy része négyévente önként és dalolva választja meg hóhérait. Saját ellenségeiket, a társadalmi ökonosztát, és a corporate-ek törvényeinek vakon engedelmeskedő elitet önként szavazzák a fejükre, és az állami habcsók és Maya-fátyol demokrácia csúcsára, és ők a második napon az ígéreteikkel ellenkező törvényeket hoznak, megmagyarázva az ellenpárt hibájával, mint ahogy a klasszikus diktatúrák a külső ellenséggel magyarázzák meg népüknek a belső nyomort. De ne keressünk túl sok gonoszságot ebben az immanenciában. Öntörvény és kényszerpálya, és inkább evolúciós késztetés az, amikor egy részvénytársaságnak egyetlen érdeke és kiútja az hogy fenntartsa magát és növekedjen. Az ember egyedi organikus múltja mögötti evoluciós múlt, a zabálás-kefélés-pusztítás szentháromság megértéséhez semmi irracionális és metafizikai elem nem kell. A tudat dolga mindezek mellett ab ovo az lenne, hogy megvalósítsa a küldetést, megértse a múltat, hibáival együtt.Ha a program hibás, akkor ugyanúgy hibás szoftvereket cselekedeteket, társadalmi rendszereket generál, írják bár a legkorszerűbb gépezeten. Ha ezt nem értjük meg, akkor vagy kataklizmába torkollik a rendszer, esetleg egy-két jelentéktelen faj túléli, mint ahogy a 65 millió évvel ezelőtti meteoritbecsapódást is néhány rágcsálófaj élte túl. Ha nem pusztul el, előbb -utóbb technológiailag eljut odáig, hogy replikálja önmagát, és a "hátha ott jobb lesz" jelszóval ugrál át az első világból a másodikba, a virtuálisba, majd a virtuális virtuálisába, de csak egy végtelen simulacrum simulacris alakul ki, ha nem tanul a múlt hibáiból. Ugyanúgy fél tovább, és erre újabb gyűlöletgépezetet és technológiai solutionokat emel, s nem érti meg, hogy Bibó szavaival élve a civilizációs fejlődés az, hogy az embernek egyre kevesebb félnivalója van. Ebben a másolatról másolatra ugráló világban a te félelmed az enyémen alapszik, viszont abban, aminek a tudat evolúciójának el kellene érnie, a te boldogságod az én boldogságom függvénye.
